"A XII. és XIII. század során a társadalmi és politikai berendezkedés lehetővé tette, hogy a keresztény teológia és filozófia áthassa a világi élet legutolsó szegletét is. A hit fényében a közösség és az egyén végső célját a világi javak és élvezetek hajszolása helyett, Istenben látta.
Ez a rend alapelveiben megfelelt egy közjóra irányuló organikus társadalomnak. Ami természetesen, néhol spontán fejlődik a természetjog és az isteni törvény vezérlete alatt. Ahol az evangélium terjesztését és védelmét az egyházi és világi vezetők egyaránt fontos feladatuknak tekintik. Ami hierarchikus, bár az elit hatalma jelentős korlátokba ütközik, a kezében összpontosuló erős tekintély ellenére. Ahol a család a társadalom alapvető egysége.
Gyakorlatilag szervesen kialakult, féltékenyen őrzött fékek és ellensúlyok korlátoztak minden hatalmi törekvést. A despoták és diktátorok más vidékek és későbbi korok szülöttei voltak.
XVI. Benedek pápa gondolata segít megérteni Európa valódi identitását, amely az ószövetségi egyistenhit, a klasszikus görög filozófia és a dialektikus gondolkodásmódon csiszolt, gyakorlatias római jog találkozásában öltött testet. [...]
Szent X. Piusz pápa Notre charge apostolique című apostoli levelében erről másképp vélekedik:
„Nem, a civilizációt nem kell többé feltalálni, sem az új államot a felhőkbe építeni. Volt és van: ez a keresztény civilizáció, ez a katolikus állam. Csak arról van szó, hogy szüntelenül fel kell állítani és újraépíteni természetes és isteni alapjain az egészségtelen utópia, a lázadás és az istentelenség mindig újraéledő támadásaival szemben: Omnia instaurare in Christo! Mindent Krisztusban megújítani!"
Filemon Norbert
Mandiner